Az uniós helyreállítási alap végrehajtása összességében jól halad, de a tagállamok között továbbra is nagy különbségek vannak – derül ki az Európai Bizottság friss jelentéséből. Az RRF eddig 362 ...
Hosted on MSN
Magyar filmek, hogyan tudnék élni nélkületek?
Számtalan filmrendszer váltotta már egymást, s mindegyik megszülte a maga emblematikus műveit. Abban kell bíznunk, ez most sem lesz másként. – ezzel zárta a cikkét majdnem tizenöt évvel ezelőtt Muhi ...
A magyar ipar augusztusban egészen gyászos teljesítményt nyújtott, hiszen havi szinten 2,3, előző év azonos időszakához mérten pedig 4,6 százalékkal esett vissza az ágazat kibocsátása (és ez már a ...
A közleményben kiemelték, hogy az NFI által támogatott mozifilmek 2025 első három negyedévében sikert sikerre halmoztak. Évtizedes nézettségi és bevételi rekordok dőltek meg a mozikban, a nemzetközi ...
Magyar Péter szerint légtérzárat rendeltek el Budapest felett a pártja Nemzeti Menetének idejére / Fotó: Zsolnai Péter Teljes légtérzár lesz érvényben Budapest belvárosa felett a Tisza Párt október 23 ...
Elkezdődött a baloldali sajtó információs hadviselése a budapesti békecsúcsról, miszerint mégsem lesz – hívta fel a figyelmet a közösségi oldalán Talabér Krisztián. A Magyar Társadalomkutató kutatási ...
Magyar Péter szerint Orbán Viktor „elszabadult a gyerekektől lenyúlt zánkai táborban a másnapos harcosainak tartott gyűlöletdzsemborin, és háborút hirdetett tulajdonképpen az egész nemzet ellen.
Magyar Péter szerint Orbán Viktor „egy ócska, piti csaló szintjére süllyedt, és olyan lett, mint egy doppingoláson kapott, bukott sportoló”. A Tisza Párt elnöke arra reagált így, hogy a miniszterelnök ...
A magyar filmtörténet egyik legfontosabb témája a szocializmus: az a korszak, amelyben mindenki élt, de kevesen érezték magukat igazán otthon. A hatalom, a félelem, a kisemberi túlélés és a ...
Krisztus születése előtt ötvenben a franciák őseit, a gallokat hosszú harcok után legyőzték a rómaiak. Egész Galliát elfoglalták, pontosabban nem is az egészet, mivel hogy egyetlen tartomány ...
Ez mérföldkő, de nagy kérdés, mi lesz a személyszállítással. A Fleet Air International döntése újra naggyá teheti a kis vidéki repülőteret Magyarországon. Egy nemrégiben megjelent kormányrendelet ...
Mint ismert, a magyar válogatott szombat este 2–0-ra legyőzte Örményországot világbajnoki selejtezőn a Puskás Arénában. A vendégek védelmét 56. percében törte fel a Lukács Dániel egy remek támadás ...
Some results have been hidden because they may be inaccessible to you
Show inaccessible results